fbpx

Rólunk

A 2000-ben alapított KéK Cégcsoport egy kölcsönös üzleti előnyök érdekében szerveződött vállalkozói közösség.

A KéK Cégcsoport vezetőjeként szilárdan hiszem, hogy a párbeszéd és az együttműködés a siker felé vezető út legfontosabb mérföldköve, mert az összefogás komoly lehetőségeket teremt, az okos döntések pedig mindig kifizetődnek.

Scherer András
tulajdonos, ügyvezető igazgató

Stratégiai célunk, hogy a listaáraknál jóval alacsonyabb, versenyképes árakat és korszerű szolgáltatásokat biztosítsunk a mikro-, kis- és középvállalkozások számára. Számos területen (távközlés, biztosítás, gépjárművásárlás, üzemanyag-vásárlás, hitelintézés, üzleti- és adótanácsadás, utazás) kínálunk jelentős kedvezményeket, amelyeknek köszönhetően csökkentheti vállalkozása működési költségeit, ugyanakkor a tagság egyéb előnyöket is biztosít a vállalkozások számára.

A jól kontrollált költségek egyrészt kiszámítható működési környezetet teremtenek, másfelől elősegíthetik a fejlesztéseket és az új beruházásokat, támogathatják a cég növekedését.

A KéK Cégcsoportot jelenleg 4000-nél is több vállalkozás alkotja, az ország valamennyi területén vannak tagjaink. A tagokkal a területi képviselők vannak közvetlen kapcsolatban, akik tanácsadó tevékenység keretén belül segítik a vállalkozást a költségek optimalizálásában, a további szolgáltatások igénybevételében. A Cégcsoport folyamatosan növekszik, üzleti partnereink és az általunk kínált szolgáltatások köre folyamatosan bővül: figyelemmel kísérjük az árak alakulását, és újabb kedvezményeket érvényesítünk a szolgáltatókkal folytatott áralkuk során. Tagjainkat egyre szélesebb körben és egyre nagyobb kedvezményekkel juttatjuk olyan termékekhez vagy szolgáltatásokhoz, amelyek az üzleti- és a privát élet eredményes működtetéséhez szükségesek.

Az elmúlt években komoly eredményeket sikerült elérnünk, és hangsúlyozni kívánom, hogy ezek az eredmények közösen elért eredményeink. A KéK Cégcsoport erejét az összefogás jelenti, a változatos üzleti profillal rendelkező vállalkozások szoros együttműködése, az önkéntes alapon szerveződött társulás érdekérvényesítő potenciálja. Céljaink a kezdetektől fogva közösek: előnyös üzleti konstrukciókat és magas színvonalú szolgáltatásokat kívánunk elérni.

A Cégcsoporton belüli kommunikációt több eszköz is szolgálja. A negyedévente megjelenő KéK Körkép magazinban – amelyet a Tagok térítésmentesen kapnak meg – hasznos információkat, híreket, szakmai interjúkat olvashat az érdeklődő (a magazin megjelent számait megtalálja a Letölthető anyagok menüben). A megújult honlapok szintén a folyamatos információáramlást, a Tagok és az Érdeklődők tájékoztatását szolgálják, ugyanakkor a regisztrált felhasználók számára hasznos szolgáltatásokat is nyújtanak.

Küldetés

Küldetésünk, hogy a listaáraknál jóval alacsonyabb, versenyképes árakat és korszerű szolgáltatásokat biztosítsunk a mikro-, kis- és középvállalkozások számára.

Vízió

Hisszük, hogy a párbeszéd és az együttműködés a siker felé vezető út legfontosabb mérföldköve, mert az összefogás komoly lehetőségeket teremt, az okos döntések pedig mindig kifizetődnek.

Értékeink